A MÁV–REC Kft. vezetésével 2020. június 23-án megalakult a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet nevű konzorcium, melynek másik tagja a Záhony Port Zrt. A létrehozott konzorcium célja, hogy a nyugat felé tartó gazdasági és kereskedelmi útvonalak fejlesztésébe bekapcsolódva a kínai állam által támogatott Belt and Road Initiative-on (BRI) keresztül egy, az európai viszonylatban stratégiailag is jelentős, innovatív logisztikai-, vasúti- és áruforgalmi csomópont megvalósítását készítse elő. A project részeként olyan technológiai és ipari fejlesztési beruházások előkészítése történik, mely megvalósítása esetén jelentős hatással lesz az EU és Kína közötti vasúti teherforgalom és a magyar-kínai gazdasági együttműködésre.
Záhony kedvező földrajzi elhelyezkedése a Kínából Kazahsztánon, Oroszországon és Ukrajnán keresztül érkező vasúti áruforgalom szempontjából stratégiai jelentőségű. Kína támogatja, hogy az Európába irányuló szárazföldi útvonalaikat diverzifikálják. Így a jelentős forgalmat lebonyolító, zsúfolt irány mellett más szállítási útvonal megerősítésére is nagy hangsúlyt fektetnek a BRI gazdasági program keretén belül. Ebből adódóan adott a lehetőség, hogy hazánk csatlakozzon és kivegye a részét a kínai konténerforgalom logisztikájából, továbbá lehetőséget biztosítson kínai vállalatok, Magyarországon történő megalapítására, működtetésére.